Az Úrtól való szövétnek az embernek lelke.

Péld 20:27

Ez az Ige megerősíti azt a tényt, hogy az embernek van szelleme, és úgy működik, mint az Úr lámpása, vagyis Isten az ember szellemén keresztül hoz világosságot és életet az ember számára.

Isten nem a lelkeden, az érzelmeiden keresztül lép kapcsolatba veled, hanem a szellemeden keresztül, Isten nem a lelkedet szüli újjá, hanem a szellemedet, és a szellemünkön keresztül kommunikál velünk!

Ezért fontos, hogy ne lélek központúak legyünk, hanem szellem központúak!

Isten a Szent Szellem által vezeti a hívőket.

A Szent Szellem pedig az ember szellemén keresztül vezeti a hívőket, az emberrel a szellemén keresztül kommunikál az Úr, nem a lelkén keresztül, nem az elméjén keresztül, nem az érzelmein keresztül, hanem a szellemén keresztül!

Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.

Róm 8:14

A legfontosabb mód, ahogy a Szent Szellem vezet, a belső bizonyosság, ez egy tudást, meggyőződést, belső békességet jelent az ember szellemében, bensőjében, szívében.

Minden más vezetési forrás csak megerősítheti ezt a belső bizonyosságot! Ami ellentmond ennek, arra nem kell hallgatni, mert isten a szellemünkön keresztül vezet bennünket!

A külső vezetési módok, például a prófécia, vagy látomások, vagy álmok, vagy hangok származhatnak rossz forrásból is, és félrevihetik az embert, ha nem a belső bizonyosságra figyel!

Sok ember szenvedett már hajótörést a hit útján azért, mert hamis próféciákra hallgatott!

A próféciák, álmok lehetnek Istentől, de csak megerősítik azokat, amiket már előzőleg mondott neked Isten!

 

Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.

Róm 8:16

 

Tehát a Szent Szellem a mi szellemünkön keresztül kommunikál velünk, és a szellemünkkel együtt tesz bizonyságot bennünk mindennel kapcsolatban, így a fiúságunkkal kapcsolatban is.

De az örök életünkkel kapcsolatban is a szellemünkön keresztül kapunk bizonyságot, meggyőződést, tudást.

Tehát nem a lelkünkön keresztül, nem az érzelmeinken, érzéseink keresztül vezet bennünket Isten!

Az érzések követése a bajba jutás útja. Azért van sok hívő fent és lent, fent és lent, mert ők az érzéseiket követik, az érzéseik szerint járnak, és nem hitben, nem a szellemük szerint!

Amikor jó érzéseik vannak, akkor dicsérik Istent, és úgy gondolják, hogy minden rendben van.

Aztán, ha rosszul érzik magukat, akkor savanyúak, és mivel nem érzenek semmit, ezért úgy gondolják, hogy Isten távol van tőlük.

De ez nem hit, Isten dolgai nem így működnek, hanem a hit és a szellem talaján!

 

Legyél szellemközpontú!

 

Mivel Isten szellem, és a mi szellemünkön keresztül lép kapcsolatba velünk, és a szellemünkön keresztül kommunikál velünk, és a szellemünkön keresztül vezet bennünket, ezért kulcsfontosságú, hogy szellemközpontúak legyünk!

Sok ember, néha még hívők is inkább lélek tudatúak, és nem szellem tudatúak, a lelki, fizikai dolgokat helyezik előtérbe, és nem a szellemet, és a szellemi dolgokat.

Tehát légy szellem tudatú, és járjál szellem szerint, és ne lélek tudatú legyél, mert akkor csak test szerint fogsz tudni járni, de az nem jó!

Az Ige kijelenti, hogy ha test szerint élünk, akkor meghalunk, de ha szellem szerint járunk, akkor élünk!

Tedd a szellemet az első helyre! Légy egyre inkább tudatában a belső emberednek! Tudatosítsd magadban, hogy szellemi lény vagy!

Tudatosítsd magadban, hogy az újjászületésnél új teremtéssé lettél, ez segíteni fog neked a szellemi növekedésben.

 

Itt lehet hozzászólni !